Előző bejegyzésemben már említettem, hogy célunk és fő profilunk az egyedi karikagyűrű készítés, és ezáltal minden kedves vendégünk karikagyűrű elképzelését úgy megvalósítani, hogy saját magát lássa benne viszont. Saját stílusát, a rá legjobban illő vonalvezetést. A cég 1997 óta igyekszik – látszólag sikeresen – eleget tenni minden kívánságnak. Noha csak 3 éve foglalkozunk egyedi karikagyűrűk gyártásával, eme 3 év alatt rengeteg pozitív gondolatot és energialöketet kaptunk tevékenységünk a folyatatásához. Ez úton szeretnénk megköszönni azoknak, akik eddig a(z) Universe Goldnál vásároltak karikagyűrűt! Reméljük, boldog házasságukhoz mi is hozzátettünk egy darabot.
Édesapám azt megelőzően, hogy saját cég alapítására adta a fejét, nevesebb vállalatok, cégek szolgálatában állt, melyek tulajdonosaival az alkalmankénti, de igen hosszas és üde telefonbeszélgetéseket hallván meglepődöm, hogy milyen szinten maradt meg a jó kapcsolat. Még ha Ő saját magáról nem is gondolja, de az én szememben, fiaként, egyre inkább látom, hogy kezd felnőni hozzájuk. Véleményem szerint a felnövésnek hosszú a folyamata, és nem csak a vagyon gyarapodásával nő egy vállalkozás, vagy személy. Sőt, a csak vagyoni gyarapodástól nem változik semmi. Az eszme, az emberi érték, és a nagyok felé mutatott tisztelet jelenti a belépést a növekedés ösvényére, és hol van még az ösvényen való haladás… Nekem is nehéz sokszor ezeket betartani, hiszen már csak magamból kiindulva is tudom, hogy a mai fiatalság egyszerre szeretne minden elérni az életben, a folyamat nélkül. Pedig a folyamatosság maga a tapasztalat. Tapasztalat nélkül nincs bölcsesség. Bölcsesség és akaraterő nélkül, véleményem szerint nem halad előre az ember. Ezt az akaraterőt és bölcsességet látom most felmenőmben, aki a nehéz rögös úton haladva már most letett valamit az asztalra. Még ha csak az én szememben is, de nekem ennyi elég. Hiszen tudom, hamarosan a világ is megtudja! Az ékszerek világában, is egyre elterjedtebb lett bizonyos divatok, eszmék követése. A mai vállalatok többsége egyedi formavilágot képvisel, éppen ezért egy új dolgot megismertetni a világgal nem egyszerű, de adott kitartás mellett nem lehetetlen. Továbbá az ékszerről mindig is nehezebb volt szóban közölni információt. „Szép, gyönyörű…” mindez relatív. Az ékszert látni kell, gyönyörködni benne, felpróbálni, azonosulni vele. Mint a Harry Potter c. filmben, mikor Harry bement a varázspálca boltba. „A pálca választ téged, nem te Őt!” – hangzott el. Ha valaki valóban értékeli és magasztalja az ékszert, mint a test ékesítőjét tudja, hogy ez így van az ékszerrel is. Esetünkben, már-már kíváncsian várom a pupillatágulást és heves szívverést miközben a Dion Diamond Collection darabjai között válogatnak a hölgyek. Tengernyi lehetőség, és kombináció létrehozható, és mind-mind egy újabb személyiséggel, újabb vonalvezetéssel bír. Aki már a Dion Diamond Collection saját maga által válogatott, az egyéniségére szabott kombinációját viseli, az már tudja, érzi, hogy elengedhetetlen darabját képezi a mindennapi, vagy vakár alkalmi viseletének. Ez olyan, mint egy ridikül, vagy az adott viselethez illő cipő. Mindig öltöztet, kiegészít, és a legfőbb, mindig „nálunk” van!
DION – „Ami a legszebbnek jár!”